Az NMCKKSZSZ célja, hogy Nógrád megye hat településén élő roma fiatalok aktívabb szerepet vállaljanak saját közösségeik életében, és képessé váljanak a helyi problémák közösségi alapú felismerésére és kezelésére.

A projekt központi eleme a Tudásműhelyek létrehozása, amelyek havi rendszerességgel biztosítanak teret a közös gondolkodásnak, a tapasztalatmegosztásnak és a közösségi tervezésnek.

A résztvevő fiatalok saját közösségük képviselőiként kapcsolódnak be a folyamatba, majd a helyi „cselekvő magokkal” együtt közösségi kezdeményezéseket valósítanak meg. A projekt kiemelt célja a közösségi részvétel, az együttműködés és a helyi párbeszéd erősítése, valamint egy olyan hálózati és tudásmegosztó modell kialakítása, amely hosszabb távon más településeken is alkalmazható.

A projekt hat Nógrád megyei településen valósul meg. A települések a ROVA program keretében vesznek részt a fejlesztő munkában. Mindegyik helyszínen élnek roma fiatalok, és szervezetünk már meglévő szakmai kapcsolatokkal rendelkezik a közösségekben, ami stabil alapot biztosít a fiatalok bevonásához és a folyamatos együttműködéshez.

A hat település három járáshoz kapcsolódik:

Pásztói járás: Ecseg és Tar
Salgótarjáni járás: Lucfalva és Nagybárkány
Bátonyterenyei járás: Mátraverebély és Bátonyterenye

A projekt nem megyei lefedettségű programként, hanem egy jól körülhatárolt, hat településre épülő pilotfolyamatként valósul meg, amely szakmai alapot teremthet a későbbi bővítéshez.

Csatlakozz hozzánk!

Ha kedvet érzel ahhoz, hogy részese legyél a fenti célok megvalósításának és az alakuló közösségünknek, arra kérünk, hogy küldd el jelentkezési lapodat az alábbi adatokkal:

Név:
Lakcím:
Életkor: (16 és 30 év közötti fiatalokat várunk!)
E-mail-cím:
Telefonszám:

Arra is kérünk, hogy egy oldalban mutasd be a településedet, és írj néhány fontos gondolatot arról, hogyan tudnál helyben aktív segítővé válni. Milyen problémákat látsz a közösségedben? Min szeretnél változtatni? Milyen ötleteid vannak? Oszd meg velünk az elképzeléseidet!

Amit már most tudunk: minden hónapban egy alkalommal találkozunk, mindig más-más résztvevő településen. Így a program során a te közösségedbe is ellátogatunk.

A projekt 2026. szeptember 1-jén elindult, és 2027. augusztus 31-én zárul, amikor közösen értékeljük az elvégzett munkát és az elért eredményeket.

Ezt követően 16 településsel dolgozunk tovább veletek a NORVÉG projekt keretében.

JELENTKEZÉS

Jelentkezési lapodat a következő e-mail-címre várjuk:

berkijudit56@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 20. 16:00 óra

Gyere, várunk! Legyél részese egy aktív közösségnek – fejlődjünk együtt! 

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookies) használ. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához.